Hangévtizedek a XXI. század elején

Interjú a The Skinny Bohemians-szal

Csik István - dob. (Rövid i, egy k!)

Szabó Attila - gitár.

Szemes Zoltán - ének.

Porebszki Gábor - basszusgitár.

Klasszikus felállás. Ahogyan a 60-as évek fordulóján megszoktuk. Nem véletlenül említem ezt a The Skinny Bohemians-t hallgatva. Ahogyan belevágnak a húrokba, ahogyan a lírai hangok bekeményítenek, ahogyan a dobok belebeszélnek, hogy övék legyen az utolsó szó, mintha már hallottuk volna. Kitől is? Jimi Hendrixtől, a Led Zeppelintől, Neil Youngtól? Miközben a "Hey, Don't Let Me Down" című dalt hallgatjuk az együttes tagjaival és Mödl "Sasa" hangmesterrel,akit a fiúk a Skinny ötödik tagjának neveznek, rájövünk: egyiktől sem és mindegyiktől.

Összesűrítették a húrokban lévő emlékeket egy olyan egyveleggé, amely viszont csakis korunkra, a 2-vel kezdődő évekre jellemzőek. És ez az érzés fogott el akkor is, amikor azokat a dalokat hallgattam néhány héttel ezelőtt, amelyeket a banda első albumának, az Angel Of Springnek anyagát adják majd. De ne rohanjunk ennyire előre. Magyar együttesről van szó, amelynek Bölcsőjét Londonban ringatták. Zoltán Kanadában, Montrealban töltötte gyerekkorát (Leonard Cohen szülővárosa, és énekesünk már odakint élt, amikor a Zep fergeteges bulit csapott ott!), majd 14 éves kora után édesanyjával Londonba költözött. Immár ugyanennyi éve él a rock Rómájában - persze ingázva a szigetország és Budapest között. "Ott kezdtem el zenélni, akkor még létezett a Sohóban a Paramount City, minden zenész odajárt. Ott ismerkedtem meg egy barátommal, akinek Bansai volt a beceneve. Azt mondta, milyen hülye nevem van, Zoltán, és ezért megszeretett, miként én is őt. Lassan kialakult egy kör úgy, hogy mindenki ismert valakit, végül kiderült, hogy mindenki tud mindenkiről. 1990-ben kezdtem el a The Skinny Bohemianst".

Ezek szerint még akkor is létezett Londonban az a szellem, mint a hőskorban,amikor a bandák egymásnak adták a drótot, kiváncsiak voltak egymásra,és senkinek nem derogált felmenni a színpadra egy kis örömzenélésre. De ott még most sem elképzelhetetlen, hogy egy klubba megy le bulizni a Depeche Mode és Lemmy a Motörheadből. De hogy került a Skinny Budapestre? "1994-ben elindultunk egy kisebb turnéra, akkor még mindenki angol volt, és a Morrison's Pubban koncerteztünk. Attilának is volt egy zenekara és ők is ott léptek fel. Még a koncert előtt összebarátkoztunk és a buli után belevágtunk egy jam-sessionbe. Akkor éppen Pisti dobolt Attilánál. Olyan jól sikerült, hogy a közönség másfél óráig nem engedett le minket a színpadról. A végén már a Grease-nél tartottunk.." Zoltán és Attila összejöttek, (ahogyan anno Emerson és Lake) a gitáros kiköltözött Londonba, de előbb még visszajött a Skinny játszani a Diákszigetre - itt törzsvendégek lettek. Hogyan élte át egy Angliában felnőtt zenész az első igazi nagy Magyar rockfesztivált, amelyben a korai időkben még volt nem kevés ártatlanság? "Akkor még Magyarország kicsit le volt maradva a világtól, és mindenki hippi volt. A lányok mind hosszú ruhákban, virággal a fejükön, boldogok voltak, röhögtek, vonzott mindenkit az ismeretlen. Egyetlen verekedés sem volt..." Attila kicuccolt Angliába és innen kezdődött az új korszaka az együttesnek. Volt idő, amikor a doboknál Bob Thompson, a Cure ütőse ült. Voltak angliai, európai fellépéseik, aztán a brit hatóságok megelégelték, hogy a gitáros szinte csak látogatóba jár haza. Ez is közrejátszott abban, hogy végül a csapat teljesen magyarrá vált.

1998 óta működik töretlenül a jelenlegi négyes, Csik Pistával - aki korábban a Kashmirban játszott és jelenleg is zenél Cziránku Sándorral a Kárpát Moebiusban, valamint "Lepkével", azaz Porebszki Gáborral. Pedig előfordult az is, épp a Szigeten, hogy tizenegyen voltak egyszerre a színpadon. "Én mással nem szeretek játszani, csak a fiúkkal - mondja Zoltán - Mintha az Isten így teremtette volna az univerzumot, hogy csak négyen legyünk" (Attila közbeszól: Ha csak mi lennénk, nem lenne ember, aki nem szeretné a zenénket!") A zenekar együtt volt, és mindenki hozta magával a sokféle ihletet. A hősöktől egészen az újhullámig, elvégre Zoltán kezdetben az egyik volt New Model Army-taggal játszott, de a lényeg az a bizonyos, "élet-lélek" Skinny-hang. Vagyis a régi hangok a mai kornak megfelelően szólalnak meg."Éppen erről szól a dolog - mondja Attila - mi is azokon a régebbi zenéken nőttünk fel, de a mi zenénket ma kell eladnunk." És úgy tűnik, ez működik is: az együttes a közelmúltban kötött egy előszerződést a Universallal,ennek értelmében januar 15-én jelenik meg egy Maxi CD, februárban egy másik és hamarosan videoklipet is forgatnak a fiúk a Hey energikus, dallamos rock-jára. A nagylemez demofelvételei már elkészültek, a zenekar szerint egyes dalokon még kell majd csiszolni, javítani, hogy megfeleljenek az áprilisra tervezett nagy CD kívánalmainak, - Egy Tavaszi Angyal nem is jöhet máskor, mint amikor virágba borulnak a fák, és "a nők zsebkendője megtelik a szerelem náthájával" - bár az előzetes fogadtatások e "nyers állapotban" is kedvezőek. (Tudunk jónéhány olyan ma már legendává nemesült albumról - úgysem mondjuk meg, melyik korból és kiktől - amikor néhány óra alatt "összedobták" a dalokat és őrületes sikert aratott...). Természetesen a csapat nem akar csupán "határokon belül" megszólalni,remélik, hogy minél több európai országban megjelenthetik a lemezt,mert akkor elindulhatnak turnéra is. Az útiterv: Ausztria, Németország, és jövő nyárra talán már Anglia. Ott akad is néhány, használhatónak tűnő kapcsolatuk: például Dominic Hawkin, az Angel of Spring producere, aki az East 17-nek is írt szövegeket, de a londoni klubévekből ismerős az egyik MTV-szerkesztő is. Az sem hátrány, hogy a banda frontembere anyanyelvi szinten beszél angolul és franciául. "De ne minket szeressenek, hanem a zenénket" - mondja Zoltán. Számukra a szinpadi zenélés jelenti a csúcsot mindenek felett, még akkor is, ha manapság sokkal nagyobb "sikert aratnak",azok, akik egy play-back CD-vel nyomnak le esténként 3-4 haknit, és egyre ritkábban az olyan klubok, kultúrházak, ahol a szervezők szivesen látják az élő zenét. Azért itthon is lassan beindul a SB-hadművelet.

Több nagyobb vidéki városban is fellépnek, és ezeket a bulikat többnyire helyi rádiószereplés is kíséri. Szó van csíkszeredai koncertről is. Nem is a pénz a lényeg számukra, hanem az, minél többen hallják őket, egyszerűen bekerüljenek a köztudatba. "Egy fiatal zenekarnak szüksége van arra a fejlődéshez, hogy játsszon, nem elég, hogy egy pincében próbálhatnak és sokszor szinte semmi lehetőségük nincsen." - állapítja meg az énekes. És amikor éppen nem zenél az együttes, mivel töltik idejüket? Attilának borpincéje van, kiváló fehér borral, és a zenekar rendszeresen kijár hozzá. Ezekről az összejövetelekről dalt is írtak. Pista horgászni szeret,Lepke hobbija kocsmákban akusztikus bluest játszani, de minden érdekli - nomen est omen - ami a repüléssel kapcsolatos. "Egyszer biztosan lesz a zenekarnak repülője, de biztosan nem veszünk fel hozzá külön pilótát" - fenyeget a basszeros. Zoltán a snookert részesíti előnyben, de köztudott róla,hogy kiválóan sakkozik is. "A legjobb együtt zenélni. Nem úgy tekintünk egymásra,mint zenekari tagokra, hanem mint a legjobb baráti körre" - mondja. Csupán a zenekar nevének eredetéről nem akar beszélni, szomorú történet. Ennyi titka igazán lehet egy XXI. századi rock-bandának.... Göbölyös N. László